Arra gondoltam ma, hogy kicsit emészthetőbbé teszem ezt a blogot. Nem várhatom el, hogy mindenki olyan agyalós természetű legyen, mint én, sőt azt sem, hogy kibogozza mire gondolok, amikor épp az elmúlásról írok. Nem szívesen hallanám vissza, hogy ez a nő zizzent. Ha belegondolunk attól tartok minden művészt annak hisznek egy kicsit. Sajnos. És mondjuk a  dj-ket miért nem? Pedig ők is alkotnak, csak más stílusban. A művészek célja is csupán az, hogy olyan maradandót hozzanak létre a világnak, amiben lehetőleg tehetségesek, és amit haláluk után is maguk mögött hagyhatnak. Leszögezem én csak írok, nem művészkedni próbálok. De miért lenne bűn belegondolni az élet alapvető dolgaiba? Mi értelme csak a napi rutinnak élni? Pedig hányan teszik ezt.. Csak ezt, csak a folytonos teendők. És gondolatok nélkül alszanak el. Vagy éppen úgy, hogy na ma akkor megcsináltam ezt meg ezt, pipa, holnap pedig az meg az vár rám. Ez nem elmélkedés. Ez a szürke hétköznap folytatása. Olyan kevés embertől hallom, hogy álmodozik. Én napi szinten biztosan legalább 1-2 órában ezt teszem. De miért is lenne ez baj? Mert az ábrándoknak nincs helye? Mert nem valóságos? Miért kellene mindig csak a tényekre figyelni? Hiszen mi magunk sem tudjuk, miért élünk pontosan, kik vagyunk a világmindenségben, sőt mi is az, hogy világ? Aki dilisnek tart, az most próbáljon meg válaszolni a kérdésre. Mondhat rá A-t, én meg mondok rá B-t. :) De ki tudná bebizonyítani az igazát? Talán olyan, mint igazság sem létezik. Talán mi is csak álmodunk valójában (felteszem nem). De tudnád igazolni leszögezett földi törvények nélkül bárminek is az ellenkezőjét? :)