Létezik egy olyan különös dolog, amire mindenkinek szüksége van. Az állandóságra. Egyetlen biztos pontra. Legyen az egy hely, tárgy vagy személy. A stabil kötődés erőt ad. Mert anélkül nem tartoznánk sehova. Ám az a legjelentősebb kötelék meghatározza a személyiségünket is. Ezért olyan félelmetes a változás. Mert úgy érezzük, hogy egy darabunkat veszítjük el, főleg ha attól A legfontosabbhoz fűződő érzelmeinktől kell megválnunk. És rettegünk, hogy minden összeomlik a fejünk felett. Ezért inkább sokszor megadjuk magunkat saját félelmeinknek a látszat békesség kedvéért, és próbáljuk összerakni korábbi szeretetünk széthullott darabjait. Még akkor is, ha legbelül már érezzük, hogy veszett az ügy. Mert az emberi lélek akaratlanul is vágyik a megtisztulásra, a békülésre. De ekkor kell az ész parancsát követni, és a szív sajdulását finoman fájni hagyni. Mert a változás igaz pusztulással jár, de a hanyatlás után mindig épülés, egy jobb időszak jön. Mindig van kiút, minden rendbe jön, ugye?